V
Délután Dani szokása szerint kint keresett munkát az udvaron, az ólban; a nyár óta csak enni s aludni ment be a házba. Erzsi azonban ki sem nézett a szobából, gyorsan rendbeszedte a konyhát, tett a tüzre s a vastüzhelyen, amely melegitette is a szobát, csendesen sustorogva főtt egy fazék kukorica, amelynek édes szaga betöltötte az egész szobát. A gyerekek a földön játszottak a csutkával, a kisebbiknek fel volt kötve az inge hátulról és maszatosan csuszkált a magacsinálta sárfoltokon keresztül.
Mindaketten, Dani is, Erzsi is ugyanarról gondolkoztak, a maguk régi, szomoru, unalmas és egy percre is feledhetetlen dolgáról: mért nem teszi őket boldoggá családi életük.
Dani elfeledkezett Boráról, el minden más asszonyról, folyvást a feleségével foglalkozott.
– Én nem vagyok oka! – mondta félhangosan. – Az isten az oka!
Még egyszer össze akart szedni magában minden érzést, ami az asszonyhoz huzza; hátha jóvá lehetne tenni mindent.
– Az igaz, – gondolta el, – egy asszony se örülne, ha az ura más asszonyokat is megfogdos…
Kissé elmosolyodott, az ő férfi érzése nem birta ezt ugy venni, asszonyszivvel. Valahonnan az gyökerezett belé, hogy a férfinak szabad! Minden szabad! S ha az asszony olyan volna, amilyennek ő szeretné, vele nevetne ugy szemérmesen, félszájjal, félbosszusággal, még meg is pofozná érte őt, az urát, mert ez meg az asszonynak szabad. De ilyen halálosan venni! Igy elidegenülni! Ez nem szabad! Az asszony esze ugy járjon, hogy mindig az ura kedvére forduljon. Azt tegye a szerelemben, amit a parancsolója akar, kiván. Az asszony valami élő melegágya legyen a férje minden képességének, amelyben megpihen az ember s uj erőre kap. Ha ilyen volna! Akkor mit nem tenne meg érette!
Hiszen tudja is ő, mit kiván, csak annyit érez, hogy az asszony nem olyan, amilyennek ő szeretné.
Ő az asszonyi természetet oly türelmes, lágy, béketermő valaminek szerette volna elképzelni, amely mindig olyan, amilyennek az ura kivánja el. Mikor legelőször hallotta tőle azt a szót, hogy „bizony nem szakitom meg magamat érted“, nem akart hinni a fülének. Mikor először észrevette, hogy az asszony rá akarja kényszeriteni az akaratát ő reá, olyan hihetetlennek tünt fel neki, amire nem számitott soha. Mikor tisztán belátta, hogy az asszony és ő két külön akaratu, önálló lény, amely csak akkor tud megélni, ha kölcsönösen, szinte alkudozva egyezik meg valamiben, oly utálatosnak, és kitürhetetlennek érezte az egész világot, hogy szeretett volna szétrobbanni, világgá szaladni belőle.
Ez már nem neki való sors. Ő elég embernek tudta magát ahhoz, hogy gondot viseljen egy asszonyra s akár egy tucat gyerekre.
Egészen fel volt háborodva s kifordulva magából, eszeveszett módjára dühöngött eleinte s naponként ujabb csalódással gazdagodott, mikor látta, hogy az asszony ép oly konokul őrzi a maga akaratát, amilyen dühödötten akarja rádiktálni ő a sajátját.
Különösen egy nagy s minden percüket megrontó sérelmes pont volt közöttük: az életük berendezése. Dani a napszámos szegénységből nőtt ki urrá, Erzsi a szükös uraság garasmegtartó tudományát hozta magával. Daniéknál sohasem kellett takarékoskodni, ugy sem volt miben s azok az apró spórolások, amiket megtehettek volna, ugy sem nőhettek volna vagyonná. Erzsiéknél a foghoz vert krajcárok mentették meg egyik nemzedékről a másikra a kis vagyont, amelyet a falusi élet szükös viszonyai között gyarapitani nem lehetett. S mikor Dani oly hihetetlenül ügyes pénzkovácscsá lett, akinek az ölébe csak ugy dültek az ezrek, mindaketten kifordultak magukból, a férfi még türelmetlenebbül követelte a „jóélést“, a házat, az asszonyt, az életet az urak módja szerint s idegessé tette a spórolásnak még a neve is, bár hiszen másoknak ő sem adott s nem engedett át ingyen egy fillért sem, – tizszeres haszon nélkül. Erzsi viszont érezte, hogy tovább már nincs rendjén az ő régi krajcároskodó életmódja és ha az ura olyan lett volna hozzá, mint amilyennek lennie kellett volna, meg is tette vón az átmenetet. De igy ahelyett, hogy uj életfelfogásra rendezkedett volna be, nem tudta, mi lesz tovább. Elvesztette a lába alól a talajt. Folyvást azzal izgatta magát, hogy épen ugy utálja az ura pénzét, mint az életet s várta, várta, mikor vész el ebül az ebül gyült vagyon. S Dani lassanként azt vette észre, hogy a nagy gazdalány, aki épen azzal vonzotta őt, hogy magasabb rangba s társadalmi életmódba tartozott mint ő, most makacs, szivós, következetes munkával olyan életre akarja őt szoritani, ami csak az apjának, a Tövigszáraznak való.
Nem, ez igy nem emberi élet. Mindaketten tudták. S egész délután mindaketten az estét várták; Dani is, Erzsi is az öreg Turiék otthonában, a hires jó családi életben akartak számot vetni magukkal, milyennek kellene hát lenni annak a boldog családnak, amely le tudja kötni a házhoz azt a férfilelket.
És Dani, önkéntelenül visszariadva attól az őrült lépéstől, amit ma tett, Borától és a nagy veszedelmektől, amiknek a kóválygását érezte agyában, még egyszer meg akarta próbálni az élete rendbeszedését.
De ha nem lehet! ha igy akar ez folyni a világ végéig! akkor roggyon össze még ma.
Véres és rettenetes indulatok forrását érezte magában, a keze ökölbe, ütésre szorult s ott reszketett benne a titok. Ha az kitör, szétrugja, kimélet nélkül, irgalmatlan gázolja szerteszét azt az életet az embereivel együtt, mint a hangyabolyt.
VI
A gyerekek fel voltak öltöztetve. A nagyobbik a karjára vette a hófehér kosárkendőbe kötött batyut, amelyben egy szál kolbász s más husféle volt; Erzsi becsomagolta nagy kendőjébe a gyereket, aki ebben a percben rugdosódni s erősen nyafogni kezdett. Muszáj volt kibontani s száraz ruhába tenni a kis lucskost.
Dani türelmesen várt. A guba már a vállán volt, a kalap a fején s szórakozottan nézte a családját. Nem volt semmi határozott gondolata, bizonytalan hangulat kóválygott benne. Szomoru volt és lehangolt; félt a szülei otthontól, félt a nyomoruságtól, amit ott látni fog, a szemrehányástól; félt önmagától, félt az egész élettől. Csak állt és várt, amig a felesége jól bepakolja ujra a kicsit, megszidogatja, amért „ilyen nagy legény“ léttére „nem tud szólani még most se“ s ölbe veszi nagy kendője alá, félkarra, a másik kezében meg egy nagy csupor tejet cipel, amit kasornyában emel.
Behuzták maguk után a ház ajtaját. Dani odakiáltott a kis kocsisnak, hogy vigyázzon mindenre s tünődő léptekkel ment az asszonya s a gyereke után, akik előtte haladtak ki az utcára. Lesütötte a fejét s erőseket lépett, mintha minden egyes lépésnél külön kellene előre lóditania magát.
Gondolt erre is, arra is, de már belefáradt, beleunt a feje a gazdasági terveibe, elhessegette magától a gondolatot. De hát akkor mire gondoljon. Belecsömörlött a pénzcsinálás munkájába; a családja csak fárasztó, lehangoló érzésekkel tölti el; a nyár óta alig volt együtt emberekkel, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányoz, nem szerelmeskedik. Danin olyan általános megutáltság vett erőt, hogy legjobban szerette volna felkötni magát.
Erzsi hasonló lelki állapotban volt, de őt mégis ébren tartották a gyerekei. Félszeme folyvást ott volt a kis fián, akit sokat megszólitott, hogy vigyázzon, fel ne bukjon, láb alá nézzen, meg hogy nehéz-e a pakk, nem huzza a karját, ne cserélje meg neki? A gyerek csillogó, barna szemével nevetően nézett fel az anyjára, hogy ez minden gondját elfelejtette tőle. Hirtelen meglátta Takács Gyurit, aki az utca közepén valakivel beszélt s erről eszébe jutott, hogy a nyár óta nem ment végig ezen az utcán, s egyszerre fölémelyedett benne az az egész halálkeserüség, ami akkor eltöltötte.
Rápillantott az urára, mintegy kérdve, lesz-e hát valaha máskép?… és megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje arcán gyorsan felgyult indulatot, szemében kemény szikrázást, arca élén vörös folt kigyuladását látta. A férfi öntudatlanul előbbre lépett s elhagyta az asszonyt valamivel; az asszony jobban oda nézett s látta, hogy Takács Gyuri egy lánynyal, a Kis Pál, a Güzü Kis Pál lányával beszél.
Asszonyi szivébe rögtön belenyilalt, amit a férje érzéséből megsejtett. És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant haragtól. A nyár óta nem vette észre az urán azt a szoknyatébolyt, ami addig annyit undoritotta. És minden nagy keserüségük, lelki eltávolodásuk, növekvő idegenségük mellett is megnyugasztalva hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most csak az övé. Ha rossz is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha szinte örömmel és megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire valakije az urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, aki olyan könnyen tudta eldobni a szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó, mélységes és erős érzéssel van oda füzve. Hónapok teltek s nem változott az ura sziveállapota s Erzsi néha hálákat adott érte az Istennek.
Most aztán föltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett és iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már megint nem a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő körülötte, – hogy már ujra kilépett, mint a varázskörből s idegen istenek bolondja lesz.
Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély lihegését. Jól látta az elszánt gyülöletet, a vad, féktelen megdühödést a másik férfi ellen. És biztos volt benne, hogy többé nem ő érte feni fogát Turi Dani Takács Gyurira, hanem másért. Azért a lányért, épen azért, aki most van közéjük vetve.
Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy szóval kiadta az utját a lánynak, aki feléjük pillantott s aztán lányosan, könnyü, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer visszanézett Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a pillantását észrevette és olyan kemény, komor lett utána, mint egy kőbálvány. És Erzsi az urával érzett s csudálatosképen ugy vette észre, hogy ő fel van háborodva, amért az a taknyos lány a két férfi közül nem az urának a bolondja.
Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani elnézett maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi pedig ugy intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s aztán ugy ment tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira.
Ez mind a kettőt megértette. Ugy gondolta, hogy Dani a Bora miatt. Erzsi saját maga miatt nem köszön; nehezellik, amit láttak! s mosolygott. Pedig csalódott. Erzsi Bora miatt indult föl ellene, magára nem is gondolt, hisz az csak természetes, hogy neki nem tartozik semmivel, igy jó, épen igy. Dani viszont a felesége miatt bőszült föl. Ismerte Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit s ő követelte azt, hogy hűséges legyen az az ember, azzal a titkos, rendithetetlen hűséggel, amit évek óta szeretett és szinte tisztelt benne. Már eddig is bántotta valami, a lelke mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, amit az ő feleségének kellett, hogy tartson. És Dani Takács Gyurinak nem engedte meg, hogy épen ugy megcsalhassa az ő feleségét, mint ő.